Gyorsabb Windows indulás - Szoftver Tippek

Gyorsabb Windows indulás

Te mennyi ideig bámulod a képernyőt a bekapcsoló gomb lenyomásától számítva mindaddig, amíg elindul a Windowsod? Én nem tudnék válaszolni, de közbe-közbe nagyon zavar, hogy egy fél órát bámulom a képernyőt, aztán még egy fél óráig a látszólag már betöltődött, de kattintásra reagálni még nem hajlandó rendszert. De itt egy remek szoftver, amivel nagyban csökkenthetjük a Windows betöltődésének idejét.

Soluto egy ingyenes szoftver, amellyel lemérhetjük a Windowsunknak szükséges boot időt, illetve megvizsgálhatjuk, hogy milyen alkalmazások indulnak és mennyi időt igényelnek, azaz mennyi idővel toldják meg a Windows betöltődésének idejét. A szoftver ingyenesen letölthető, illetve gyerekjáték telepíteni. A szoftver telepítése után újraindíthatjuk a rendszert, hogy az lemérhesse a betöltődéhez szükséges időt és lemérje az egyes alkalmazások indulásának idejét.

Soluto - Windows boot gyorsítása

Első újraindításkor picit furának tűnt, ahogyan a szoftver az eredményeket megjeleníti, hiszen az egyes weboldalakról már jól ismert “füles” megoldást használja. Picit meg is ijedtem, hogy reklámokkal próbálták ingyenesen elérhetővé tenni a szoftvert, de nem. A boot idő alatti kék gombra kattintva pedig megnyílik az alkalmazás fő ablaka is.

Soluto - Windows boot gyorsítása

A főablakban láthatjuk, hogy mely alkalmazások indulnak a Windows betöltődésekor, illetve, hogy mennyi időt vesznek igénybe. Lényegében három kategóriába sorolja az alkalmazásokat. Vannak, amelyeket gondolkodás nélkül törölhetünk a listáról, hiszen bootoláskor fölöslegesen húzzák az időt, a második csoport tartalmazhat olyan alkalmazásokat, amelyek nem fontosak, csupán időt igényelnek, ezek közt is akad pár, amit leállíthatunk, vagy elhalaszthatjuk, illetve a harmadik kategóriába tartoznak azok a programok, amik szükségesek és ezekhez nem nyúlhatunk.

Az első két kategóriába sorolt programokat törölhetjük a listáról, tehát a Windows betöltődésekor nem fognak elindulni, illetve elhalaszthatjuk indításukat, ami azt jelenti, hogy a betöltődés után fognak majd elindulni. Ha elvégeztük a változtatásokat, indítsuk újra a rendszert, hogy láthassuk a különbséget az előző induláshoz viszonyítva.

Windows gyorsítása

A következő indulás után ismét a bal alsó sarokban jelenik meg a Windows betöltődési ideje, amely ezúttal számottevően kisebb a Soluto telepítése utáni újrainduláskor mért időnél. Ha pedig rendesen eljár a kezünk, akkor elég szép eredmények is elérhetők.

Windows gyorsítása



1 Comment