Ingyenesen letölthető a Windows 8 RTM - Szoftver Tippek

Ingyenesen letölthető a Windows 8 RTM

Már hivatalosan is kijelenthető, hogy a Microsoft új korszakba lépett, hiszen letölthetővé tették legújabb terméküket, a Windows 8-at. Az új rendszert fokozatosan mutatják be: egyelőre csak a Microsoft fejlesztői és üzemeltetői közösségébe regisztráltak, később pedig a szerződött ügyfelek kaphatják meg a nyolcadik Windowst.

Azonban a tesztelés lehetősége mindenki számára nyitott. A Windows 8 Enterprise (nagyvállalati változat) ingyenes próbaverziója ugyanis szabadon letölthető, és kilencven napig korlátozások nélkül használható. A letöltött, főleg fejlesztőknek szánt szoftver kilencven nap után fekete háttérképet ad, s ezután a Windows óránként újraindul.

A Windows 8 és Windows 8 Pro mellett a Windows 8 Enterprise igazi nagyvállalati operációs rendszer. A kereskedelmi verzióra még várni kell. A Windows 8 az aktuális szokásoknak megfelelően már dobozos, fizikai kiadásban nem lesz elérhető, hanem megvásárlásra után letölthetjük és telepíthetjük majd. Az új verzióra való frissítés ára várhatóan nem éri majd el a tízezer forintot. Bár a Windows 8 még nem érhető és vásárolható meg végleges formában, az RTM (Release To Maintenance) azt jelenti, hogy az ingyenesen letölthető verzió már minden olyan funkcionalitást tartalmaz, amit a végleges verzió is fog Októberben.

Ez a verzió még nem az átlagfelhasználónak lett szánva, még nem alkalmas a mindennapos felhasználásra, célja inkább az, hogy mindenki megtekinthesse, megtapinthassa az új Windows 8-at. A 90 napos próbaverziójú Windows 8-at ingyenesen letölthetjük és kipróbálhatjuk, azonban nincs rá mód, hogy a végleges verziót egy friss telepítés nélkül tudjuk használni. Ezért vigyázzunk, inkább csak egy virtuális gépre vagy esetleg egy olyan eszközre telepítsük, amin nyugodtan tesztelhetjük és 90 nap elteltével egyszerűen eltávolíthatjuk.

Windows 8 ingyenes letöltése: http://msdn.microsoft.com/en-us/evalcenter/jj554510.aspx A legújabb Windows 8 verzió ingyenesen letölthető ISO formátumban, mind 32, illetve 64 bites verzióban.



A hozzászólások lezárultak.